Kiállításaink

Az Ágnes Galériában folyó tevékenység

2010 őszén kezdte meg működését Kiskőrös főterén az Ágnes Galéria, amelyet Lászlóné Takács Ágnes Zsuzsanna művészettörténész alapított. Indulásakor nem titkolt céllal nyílt a műkereskedés: ismert képző- és iparművészek színvonalas alkotásaival kívánta megismertetni Kiskőrös és környéke lakosait. A galéria tulajdonosa kortárs művészek alkotásainak bemutatását és értékesítését vállalta. Dávid Júlia erdélyi származású iparművész üvegképeit önálló kiállításán, másodszor pedig ifj. Kunhegyesi Ferenc festményeivel együtt láthatták a helybéliek. Jószai Sándor hódmezővásárhelyi képzőművész, aki végzettsége szerint szobrász, ikonjaival mutatkozott be városunkban. Radnai Zoltán egy kamara kiállításon „debütált” tűzzománc táblaképeivel. Albert Éva kiskőrösi származású iparművész csodás bőrképeivel, szobraival, Köhler Péter nívódíjas festőművész pedig vidám hangulatú tájképeivel ismertette meg Petőfi szülővárosának lakosságát az Ágnes Galériában.

Stekly Zsuzsa, jeles tűzzománc kép készítő iparművész, lélegzetelállító, hatalmas falképeivel, szárnyasoltáraival varázsolta el a közönséget. Felejthetetlenek Vertel Andrea nagyméretű kerti kerámiái és kisméretű, karikatúrai elemeket viselő párocskái. Kecel két tehetséges tűzzománcosa: Lipka Mariann és Mencsik Rita bájos, színes világba kalauzolta a műfaj szerelmeseit. A szekszárdi Biszák László festőművésznek a 2014. évi Szüreti Napokon született meg a rajongótábora városunkban. Vele együtt mutatta be nagyméretű tusrajzait Sütő Károly grafikus. Ifj. Kunhegyesi Ferencnek a 2012-ben megrendezett életmű-kiállítása vonzotta a legtöbb műpártolót a galériába.

Egy-egy kamarakiállításon gyönyörködhettek a galéria látogatói Dobrovicz Klára bravúros Tiffany munkáiban, Kiss-Illés Róbert 3-D technikával készített nagyméretű olajképeiben és Kőrös Csilla kisméretű ikonjaiban. A galéria egyik téli kiállításán egy kiskőrösi származású tűzzománc készítő művész alkotásait tekinthették meg a jelenlévők. Breczkó Péter a réz lemezekre égetett, álomszerű, olykor mesei elemeket tartalmazó történeteit hozta el. 2015-ben két kiállítást rendezett a galéria tulajdonosa. Polyák Péter (neves színészekről készített portréival vált ismertté) munkáit láthatták a a meghívottak Szüreti Napokon. 2015. december elején, egy a Vajda Lajos Stúdió szellemiségét magáénak valló művész, Magyar Gábor tárlata vonzotta be az érdeklődőket Kiskőrösön az Ágnes Galériába.

Néhány kiállítás a közelmúltból

A 2016. évi Szüreti Napokon Fém-Varázs címmel nyílt kiállítás Bódi Erzsébet (fém- és betonszobrász), Breczkó Péter, Páthi Diána (tűzzománc művészek), Pálfalvi Emese (tűzzománc ékszerkészítő) alkotásaiból. 2016 tavaszán Lászlóné Takács Ágnes Zsuzsanna múzeumpedagógiai előadást tartott a Kőrös-Körül a Művészetért Egyesület tagjainak a Péli Tamás nevéhez kötődő mesteriskoláról. Az előadás a művészettörténésznek az ELTE BTK Művészettörténet Tanszékén megvédett diplomamunkájára épült, amely a „Mester és tanítvány kapcsolata Péli Tamás, Szentandrássy István, Ifj. Kunhegyesi Ferenc művészetében”címet viseli. Karácsonykor Koháry Géza, Üvegcsodák című kiállítása volt megtekinthető az Ágnes Galériában.

2017 őszén Dobesch Máté képgrafikus művész és Vinczéné Lőrincz Ágnes keramikus közös tárlatát láthatták a galériában. Ennek az évnek a végén jelentette meg Ágnes a monográfiáját, amelyet Ifj. Kunhegyesi Ferenc művészetéről írt. A könyvről Kiskőrösön, Kecskeméten, Kalocsán, Kiskunhalason, Pécsett, Szekszárdon, Budapesten, Bonyhádon könyvtárakban és művelődési házakban tartott vetítéssel egybekötött előadást.

A 2018-as Szüreti Napokon szentendrei és budapesti üvegművészek munkáit mutatta be a galéria. A kiállítást címe: Üveghíd Szentendre-Budapest-Kiskőrös között. A kiállító művészek a Magyar Üvegművészeti Társaság kiválóságai voltak: Balogh Eleonóra, Bánó Rita, Birgit Köblitz, Borbás Dorka, Darabos Anita, Füri Judit, Hefter László, László Kyra, Lukácsi László, Smetana Ágnes, Varga Dóra, Vida Zsuzsa. A Kiállítást Dr. Farkas Gábor építész-építőművész nyitotta meg.

2018.december 6-án Dr. Ispánovity János kerámiái kerültek bemutatásra.

2019.december 6-án a művészettörténész kurátorként nyitotta meg az Új generáció című tárlatot, amelyen 9 fiatal alkotó mutatkozhatott be a Művelődési házban.

Az Ágnes Galéria Bemutatta Bódi Liza betonszobrász és Breczkó Péter tűzzománckészítő alkotásait a 2021. évi Szüreti Mulatságon, a kiskőrösi Petőfi Sándor művelődési központ emeletén. Mesés világba invitáltuk az érdeklődőket, ahol a tűzről pattant képek adtak randevút a megkövesedett, szoborformát felvett vas szerszámokkal, használati tárgyakkal. A kiskőrösi Ágnes Galéria helyhiánnyal küszködve nem a saját kiállítótermében, hanem a Művelődési Központ emeletén tartotta meg a Szüreti Mulatság alkalmából rendezett kiállítását. A 21 db kisméretű betonszobor és a 20 db nagyméretű tűzzománc falikép nem fért volna el a galériában. Két különleges életút vezetett a szeptember 4-én, 17- órakor megnyitott kiállítás létrejöttéig. Breczkó Péter tűzzománc készítő és Bódi Liza betonszobrász régi barátságának köszönhető a közös tárlat. A kiskőrösi Ágnes Galéria már többször is bemutatta Péter és Liza munkáit, amelyekre az igényesség és az egyediség jellemző.
A kiállítás vidám hangulatáról Mátrai Zoltán Jazz triója: a Difinomic Jazz Orhestra gondoskodott.